in English in German in French

















Hírlevél





Intézményünk országos és nemzetközi hálózati kapcsolatát az
Elektronikus Kormányzati Gerinchálózat biztosítja.









Kezdőoldal Hírek, aktualitások 40 éves lett a Kozmikus Geodéziai Obszervatórium, KGO Történeti Bemutató Kiállítás nyílt és Emlékfasor létesült – Penc, 2012. május 3.
40 éves lett a Kozmikus Geodéziai Obszervatórium, KGO Történeti Bemutató Kiállítás nyílt és Emlékfasor létesült – Penc, 2012. május 3.

A Kozmikus Geodéziai Obszervatórium (KGO) szervezetét 1972-ben hozták létre Almár Iván vezetésével. Az obszervatórium építkezése is ebben az évben kezdődött el. A 40 éves évfordulóról május 3-án a KGO-ban egy baráti találkozó keretében emlékeztek meg. Az ünnepségen részt vett Almár Iván, valamint korábbi és mostani KGO munkatársak, a FÖMI főigazgatója és általános főigazgató-helyettese.

Az ünnepi programot Toronyi Bence főigazgató köszöntő beszédével nyitotta meg, majd Kenyeres Ambrus a KGO vezetője beszélt a KGO történetéről, szakmai jelentőségéről és új szerepéről, arról hogy jövőbemutató K+F szervezetként hogyan ápolja a hagyományait. Ezt követően Almár Iván emlékezett meg a kezdeti időkről, majd Ádám József, Borza Tibor, Mihály Szabolcs, Hajós Tamás és Vass Tamás elevenítette fel az első évtizedet.

Kiemelt programpont volt az erre az alkalomra összeállított KGO Történeti Bemutató Kiállítás megnyitása, amely a KGO eddigi történetében szerepet kapott műholdas és klasszikus észlelési technológiákat, műszereket és számítástechnikai eszközöket mutatja be. A tárgyi emlékek mellett tablókon kerülnek bemutatásra az egyes technológiák, a KGO építésének képi emlékei, a munkatársak és eredményeik. Az állandó kiállítás előzetes egyeztetés után látogatható, nyitva áll érdeklődők és a szakmai közönség előtt.

A kiállítás megnyitása után a vendégek megemlékeztek az elhunyt munkatársakról a KGO kertjében az ebből az alkalomból létesített emlékfasornál.

Az ünnepi megemlékezés baráti vacsorával – egy klasszikus KGO gulyással – folytatódott. Az évfordulóra való tekintettel egy 40 kérdésből álló KGO műveltségi-teszt is a program része volt a győzteseknek járó jelképes ajándékokkal. Az utolsó helyezett, tudásának bővítése érdekében egy egyéves térítésmentes belépőt nyert az ingyenesen látogatható kiállításra!

Az ünnepi vacsora csúcspontja a most 80 éves Almár Iván köszöntése volt, akinek ezúton is jó egészséget, sok-sok további aktív évet kívánunk!

Történeti Bemutató Kiállítás megnyitója
(A nemzeti színű szalagot dr. Almár Iván vágja át, amelyet két oldalról Toronyi Bence és dr. Kenyeres Ambrus tartanak.)


A kiállításon
(A képen balról-jobbra: Toronyi Bence, Ádám József és Martikán Károly)


Emlékfasor az Obszervatórium kertjében


Almár Iván születésnapi tortája


Az Obszervatórium előtt



Módosítás dátuma: 2012. május 16. szerda, 07:06
 





















© 2011,Budapest Főváros Kormányhivatala Földmérési, Távérzékelési és Földhivatali Főosztály
1149 Budapest, Bosnyák tér 5.
Tel: 06-1-222-5101, Fax: 06-1-222-5112
Impresszum, Észrevételek, Használati feltételek, Adatkezelési tájékoztató
Közérdekű adatok közzététele, Kapcsolat, Elégedettségmérő űrlap, Webtérkép, Linkek
E-mail: ftfbfkh.gov.hu

Ez az oldal sütiket (cookies) használ. A honlapon való további böngészéssel Ön hozzájárul ezek használatához.
További információk